2012. október 31., szerda

Tanoda változás


Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent TÁMOP 3.3.9 A-12/1, TÁMOP 3.3.9 A-12/2 és TÁMOP 3.3.9 C-12 jelű, „A halmozottan hátrányos helyzetű tanulók iskolai lemorzsolódását csökkentő intézkedések támogatása – Tanoda típusú programok támogatása” című konstrukciók esetében a beadás határideje meghosszabbításra kerül, illetve a kitöltőprogramok is módosulni fognak.

2012. október 10., szerda

Tanoda frissítsek, változások

Végre kikerült a közlemény és a tanoda pályázat kitöltőprogramja plusz javították a költségtáblát. Az új határidő 2012. november 8.! Ha már egyben van eléggé az anyag, érdemes lenne hamar betolni ahova gondoltuk, hogy túl legyünk rajta. Nézzetek rá, egyéb érdemi változások is vannak, bár leginkább ez érinthet minket

Régi szöveg: A tanoda elsődleges célcsoportja a fenti státusszal bíró 5.-8. osztályos tanulók, akiknek aránya a projekten belül meghaladja az 50%-ot. A projekt megvalósítása során a programba bevonhatók az általános iskola alsó tagozatos tanulói, illetve a középfokú oktatási intézmények tanulói.
Új szöveg: A tanoda elsődleges célcsoportja a fenti státusszal bíró 5.-12. osztályos tanulók, akiknek aránya a projekten belül meghaladja az 50%-ot. A projekt megvalósítása során a programba bevonhatók az általános iskola alsó tagozatos tanulói.

2012. október 4., csütörtök