2014. július 7., hétfő

"Mi leszek, ha 25 leszek ?"


Az AmCham Alapítvány országos pályázatot hirdet hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó intézmények számára. 
Benyújtási határidő: 2014. július 31



A pályázat célja:
Pályázati felhívását az AmCham Alapítvány alakulásának 25. évfordulója ünneplésének a jegyében hirdeti meg. Azt tűzte ki célul, hogy olyan gyermekintézményeket - és példaértékű projekteket - támogasson, akik a nehéz körülmények ellenére is képesek hosszú távon gondolkodni, összefogni, motiválni egy kisebb-nagyobb közösséget, és a munkájukkal, az ötleteikkel, a kitartásukkal hozzájárulni egy program/beruházás sikeréhez, elindulásához.


Pályázók köre: 
Magyarországon bírósági nyilvántartásba bejegyzett, a program céljának megfelelő szervezetek (alapítvány, egyesület, közhasznú társasság, szövetség), amelyek létesítő okiratában a 18 év alatti gyermekek támogatásával, segítésével, fejlesztésével, testi-lelki állapotuk előremozdításával kapcsolatos tevékenységet folytatnak.
Egy szervezet csak egy programmal pályázhat.

Támogatható tevékenységek:
3 kategóriában lehet pályázni:
- Egészségesen! - Egészséges életmód, testi-lelki egészség (például egészséges életmódra nevelés, az életminőség javítása, a testi-lelki jóllét elősegítése például sporttal, oktatással, terápiás munkával, gyógyítással vagy rehabilitációval, egészséges táplálkozással stb.)
- Nyelvet beszélek! / Szakmát választottam! - gyerekek támogatása, fejlesztése vagy oktatása, szakmaválasztás segítése (például:nyelvtanulás, nyelvi labor, tehetséggondozás, képzés, hátrányos helyzetű közösségek aktív segítése, szabadidő-eltöltési lehetőségek biztosítása, szociális munka és fejlesztés stb.)
- Művész leszek! - Tehetség felfedezés és gondozás, a különféle művészeti tevékenységek népszerűsítése, oktatása amatőr vagy profi szinten (például tanfolyamok, foglalkozások a legkülönfélébb művészeti ágakban, hátrányos helyzetű közösségek segítése, megszólítása valamilyen művészeti tevékenység által stb.)

Támogatás formája és mértéke:

2014-ben az alapítvány nem kívánja meghatározni, hogy a hozzá segítségért fordulók mire szeretnék a megpályázott összeget felhasználni. Ennek meghatározását a pályázókra bízza, kiemeli azonban, hogy előnyben részesíti azokat a programokat, melyek nagy létszámú gyermekcsoportokhoz, hosszú távon, környezetbarát megoldásokat valósítanának meg, és a hátrányos helyzetű 18 év alatti gyermekcsoportoknak szólnak. 



A pályázóknak 10% önrészt fel kell mutatnia

Rendelkezésre álló keretösszeg: 10 millió forint 
A támogatás formája: vissza nem térítendő anyagi támogatás.

A pályázat benyújtása: 
Csak postai úton, az Amerikai Kereskedelmi Kamara címére: 


Amerikai Kereskedelmi Kamara Alapítvány 
(AmCham Alapítvány)
1051 Budapest, Szent István tér 11. VI. em.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése