Kiíró: Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet - OFI
Benyújtási határidő: 2014. január 08. 24.00 óra
Pályázat célja:
A pályázat keretében olyan eseményekről készült dokumentumokat, alkotásokat gyűjtenek össze és tesznek közzé, amelyek az iskolák épületein belül is és azokon kívül a közösségi szolgálat keretei között megvalósított tevékenységeket mutatják be. A program célja azon jó példákat bemutató pályaműveket közzétenni, amelyek elősegítik az iskolai közösségi szolgálat bevezetését és megvalósítását, illetve azok széles társadalmi körben való megismertetését.
Pályázati kategóriák:
„A” kategória: A középiskolákban nappali képzésben tanuló diák(ok) által készített 2-4 perces film, videoklip.
„B” kategória: A középiskolákban az Iskolai Közösségi Szolgálat programot koordináló pedagógus(ok), osztályfőnök(ök) által a megvalósított (megvalósuló, folyamatban lévő) program 2-3 oldalnyi szöveges-képes ismertetése.
Jelen pályázati felhívásra egy pályázó csak egy kategóriában pályázhat, de egy kategóriában több (maximálisan 3 db.) pályázat is beadható.
Pályázók köre:
„A” kategória: Valamennyi magyarországi székhelyű középiskola tanulói jogviszonnyal rendelkező diákja(i), akik iskolai közösségi szolgálatot végeznek.
„B” kategória: Valamennyi magyarországi székhelyű középiskola koordináló pedagógusa, illetve osztályfőnöke.
Elnyerhető támogatás:
„A” kategóriában:
A legsikeresebb diák pályázók számára az OFI értékes könyv- és ajándékcsomagot, az Evopro Kft. 3 db digitális fényképezőgépet; az OTP Bank Nyrt. 10 db kulacsos hátizsákot ajánl fel.
„B” kategóriában
A legsikeresebb tanári pályázók díjazására az OFI értékes könyv-ajándékcsomagot, az Evopro Kft. 20 db pendrive-ot; az OTP Bank Nyrt. pedig 10 db Capuccino szettet ajánl fel.
Mindkét kategóriában a pályázók elismerő oklevélben részesülnek.
Pályázat benyújtása:
A pályamunkákat mindkét kategória esetén elektronikus formában kell benyújtani, „Segítő diákok” jelige feltüntetésével az e-mail tárgyaként. Beküldési cím: kozossegi.szolgalat@ofi.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése