2014. március 24., hétfő

Rendészeti pályára irányító tábor roma származású fiatalok részére

A Belügyminisztérium pályára irányító tábort szervez azoknak a roma származású fiataloknak, akik érdeklődnek a rendvédelmi hivatás (rendőrség, katasztrófavédelem, büntetés-végrehajtás) iránt.
Jelentkezési határidő: 2014. június 1.

A tábor időtartama: 2014. június 29-től július 4-ig

Helyszíne: Nagykovácsi, Adyligeti Rendészeti Szakközépiskola

A résztvevők áttekintést kapnak a rendvédelmi szervek munkájáról, a felvételi követelményekről. A tábor a résztvevők számára térítésmentes.
A jelentkezés elfogadásáról értesítést küldünk, mellékelve a részletes programot.

Olyan fiatalok jelentkezését várjuk, akik:
- 2014. szeptemberében kezdik meg gimnáziumban vagy szakközépiskolában a 11. vagy a 12. tanulmányi évfolyamot, 
vagy
- érettségivel rendelkeznek, de még nem töltötték be a 21. életévüket 

Beküldendő:
1. önéletrajz
2. a 11. vagy 12. évfolyam év végi lezárt bizonyítvány másolata (az idén érettségiző esetén) vagy
3. az érettségi bizonyítvány másolata, ha már érettségizett
4. támogató nyilatkozat a helyi roma nemzetiségi önkormányzattól vagy roma civil szervezettől, ennek hiányában a település jegyzőjétől. 


Cím: Belügyminisztérium Személyügyi Főosztály Civilkapcsolati Osztálya
1903 Budapest, Pf. 314

További információ kérhető:
Dr. Véberné Rostás Krisztina, romaügyi referenstől Tel.: 06-1/441-11-57 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése