2014. március 3., hétfő

Pályázati Hírlevél 10. hét



Roma kulturális események megvalósításának, kulturális tartalmak és termékek elérhetővé tételének támogatása
Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő pályázatot hirdet roma kulturális események támogatására civil szervezetek, kisebbségi önkormányzatok és helyi önkormányzatok és közművelődési intézmények számára roma kulturális programok támogatására. Az elnyerhető támogatás programtól függően 250-700.000 Ft. 

TANDEM Fejlesztési Alap – Pályázat hátrányos helyzetű gyermekek és családok társadalmi reintegrációjának elősegítésére
CímlapAz Ökumenikus Segélyszervezet  „TANDEM Fejlesztési Alap”  néven 2012-ben pályázati programot indított, melynek keretében 2012-2014 között több pályázati körben, vissza nem térítendő  támogatásként összesen  több  mint  200 millió forinttal  támogatja  a magyarországi szociális szektort. Jelen (harmadik) kiírásban körülbelül 25-30 pályázat támogatására lesz mód. A pályázaton 2-4 millió forintnyi támogatást lehet nyerni programonként.                           Tovább a pályázatra>>>

Erzsébet program 2014
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány idén összesen 62 pályázatot hirdetett meg, amelyekre január 2-ától lehet jelentkezni. Az Alapítvány a 2014-ben harmadik évébe lépő Programra az Erzsébet-utalvány forgalmazásából származó pénzügyi eredményből 3,5 milliárd forintot biztosít. 
Tovább a pályázatra>>>

Norvég Civil Támogatási Alap pályázatai


Akciópályázat
Civil szervezetek pályázhatnak 1000-5000 euró támogatásra rövid kampányok, egyszeri akciók megvalósítására.
Tovább a pályázatra>>>



Mozgasd be a világod! Civil műhelynap Pécsen
A műhelynap civil szervezetek, alulról jövő kezdeményezések képviselői számára ugyanúgy nyitott, mint bárkinek, aki aktív állampolgárként részt kíván venni a világunk alakításában. A műhelymunka során kistelepülési és városi közösségekben, fiatalok és idősek által egyaránt hasznosítható, akár fillérekből is elindítható kezdeményezéseket, újszerű módszereket kerülnek felvetésre és közös kidolgozásra. 
Tovább a műhelymeghívóra >>>



Tanulmányi ösztöndíjprogramok hátrányos helyzetű diákoknak
A hátrányos helyzetű diákok számára jelenleg is több ösztöndíjprogram érhető el:

Arany János Kollégiumi-Szakiskolai Program
A program a hátrányos helyzetű diákok közép- és szakközépiskolai tanulmányait, kollégiumi ellátását támogatja. 

Snétberger Zenei Tehetség Központ
Tanulmányi ösztöndíjprogramot hirdet hátrányos helyzetű, zeneileg tehetséges, roma fiatalok számára.12-18 év közötti, zeneileg tehetséges, de hátrányos helyzetű, társadalmi kirekesztettségben és szegénységben élő, elsősorban roma gyerekek, akik zenei képességeikre építve képzelik el a jövőjüket. 
A zenei ösztöndíjprogramról bővebben itt olvashatsz >>>



Rajzpályázatok gyermekeknek 
Új pályázatok!

Az óvodás és iskolás gyermekek számára érdekes rajzpályázatokat gyűjtöttünk össze.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése