2013. június 10., hétfő

Pályázat az idősebb nemzedék tapasztalatainak, történetének,értékeinek megőrzésére
Kiíró: NCSSZI
Cél: az idősebb nemzedék megtanult együtt élni azzal, hogy soha nem lehet olyan helyzet, hogy valami ne hiányozna, időskorára azonban „az öregedő embernek nem a hiányai, hanem a többlete fáj legjobban, de nem tudja senkinek odaadni”(Jókai Anna). A pályázat célja, hogy a sok esetben csupán az elbeszélők emlékei között élő történetek, események, hagyományok, szokások, morális értékek átörökítődjenek a következő nemzedékek számára. Akár az egyes emberek életútja, akár a különféle történelmi események személyes megélése, vagy a tartós házasságban élők közös sorsvállalása a személyesség adta hitelesség révén életszerű értékek áthagyományozását teszik lehetővé.
Pályázók köre: 60 év feletti természetes személyek. (Akik részt vettek a 2011-ben meghirdetett Életút pályázaton, illetve a 2012-es „Hogyan őriztük meg…” pályázaton, olyan művel pályázhatnak, amelyet a korábbi pályázatokon nem nyújtottak be.)
Beadható pályázatok száma: Pályázónként egy pályázat.
A pályázat beadási módja: A megfelelően kitöltött adatlapot és a pályaművet elektronikus formában kell megküldeni az eletut@ncsszi.hu címre. A pályázat úgy is benyújtható, ha az idős személy és segítője közösen valósítja meg. Ebben az esetben interjú formájában is elfogadunk pályaművet.
Formátum: Elektronikusan, 12-es betűméret, 1,5-es sorköz formátumban.
Terjedelem: Maximum 20 oldal A/4-es méretben.
Beadási határidő: 2013. július 04. 23:59.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése