2013. szeptember 12., csütörtök

Arany János Tehetséggondozó Program

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázati felhívása 8. évfolyamos tanulók számára az Arany János Tehetséggondozó Programban történő részvételre

Beadási határidő: 2014. december 11.

A program célja, hogy segítse a hátrányos helyzetű, tehetséges diákok továbbtanulását.
Az Arany János Tehetséggondozó Program keretében lehetőség nyílik arra, hogy a hátrányos helyzetű tehetséges gyerekek olyan középiskolákban, kollégiumokban tanuljanak, nevelődjenek, amelyek célul tűzték ki a tehetséggondozást és a felsőfokú tanulmányokra való eredményes felkészítést.

Pályázhatnak:
Minden olyan tanuló, aki
tanulói jogviszonyban áll, és a középiskola kilencedik évfolyamára jelentkezik abban a tanévben, amelyben a pályázat meghirdetésre kerül, és az itt meghatározott valamelyik feltételnek megfelel: 1) hátrányos helyzetű vagy - a szülő vagy a családbafogadó gyám a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény igénylésekor legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik, a gyermeket nevelő szülők bármelyikéről vagy a családbafogadó gyámról megállapítható, hogy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény igénylésekor  aktív korúak ellátására jogosult vagy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény igénylésének időpontját megelőző 16 hónapon belül legalább 12 hónapig álláskeresőként nyilvántartott személy, - a gyermek elégtelen lakókörnyezete, illetve lakáskörülményei, ha megállapítható, hogy a gyermek a településre vonatkozó integrált városfejlesztési stratégiában szegregátumnak nyilvánított lakókörnyezetben vagy félkomfortos, komfort nélküli vagy szükséglakásban, illetve olyan lakáskörülmények között él, ahol korlátozottan biztosítottak az egészséges fejlődéséhez szükséges feltételek. 2) rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül vagy - átmeneti nevelésbe vett, vagy a programba történő jelentkezés időpontjában ideiglenes hatállyal elhelyezett, nevelésbe vett vagy - a gyermekjóléti szolgálat  alapján rászorult.
A programba bevont intézmények a hátrányos helyzetű tanulókat azonos felvételi pontszám esetén kötelesek előnyben részesíteni a felvétel során.
Pályázni a pályázati felhívás hiánytalanul kitöltött űrlapjainak beküldésével lehet, amelyek a programban már részt vevő középiskolákban szerezhetők be, vagy letölthetők az Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapjáról.


A programban részt vevő intézménypárok (középiskolák és kollégiumok) közül hármat lehet megjelölni, melyek közül a tanulók elsősorban a lakóhely szerinti megye intézményébe nyerhetnek felvételt.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése