Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent TÁMOP 3.3.9 A-12/1, TÁMOP 3.3.9
A-12/2 és TÁMOP 3.3.9 C-12 jelű, „A halmozottan hátrányos helyzetű
tanulók iskolai lemorzsolódását csökkentő intézkedések támogatása –
Tanoda típusú programok támogatása” című konstrukciók esetében a beadás
határideje meghosszabbításra kerül, illetve a kitöltőprogramok is
módosulni fognak.
2012. október 31., szerda
2012. október 10., szerda
Tanoda frissítsek, változások
Végre kikerült a közlemény és a tanoda pályázat kitöltőprogramja plusz javították a költségtáblát. Az új határidő 2012. november 8.! Ha már egyben van eléggé az anyag, érdemes lenne hamar betolni ahova gondoltuk, hogy túl legyünk rajta. Nézzetek rá, egyéb érdemi változások is vannak, bár leginkább ez érinthet minket
Régi szöveg: A tanoda elsődleges célcsoportja a fenti státusszal bíró 5.-8. osztályos tanulók, akiknek aránya a projekten belül meghaladja az 50%-ot. A projekt megvalósítása során a programba bevonhatók az általános iskola alsó tagozatos tanulói, illetve a középfokú oktatási intézmények tanulói.
Új szöveg: A tanoda elsődleges célcsoportja a fenti státusszal bíró 5.-12. osztályos tanulók, akiknek aránya a projekten belül meghaladja az 50%-ot. A projekt megvalósítása során a programba bevonhatók az általános iskola alsó tagozatos tanulói.
2012. október 4., csütörtök
Támogatott komplex telep programok
Ide kerülnek a főoldalon landolt pályázatos bejegyzések is. Ez pl. kicsit más formában, de Nándié volt, amit a transzportáláskor kicsit még kiegészítettem pár érdekes adattal.
Tudtátok-e?
- a komplex telep programot a harmadik körös kistérségi gyep pályázathoz hasonlóan 2 beadási/bírálati határidővel hirdették meg
- a beadott 34 pályázatból 21 nyert, abból 3 máltai érintett (Veszprém, Gyulaj, Pécs), ezeket a kollegáink (Leo, Réka és a pécsiek) rakták össze, a Szeretetszolgálat konzorciumi partnerként szerepel
- a projekt hivatalos nyitónapján a Pécsi pályázatról fognak beszámolni, mert a támogató azt találta a legkiválóbbnak (a másik két máltai is a legjobbak között van)
- kistérségeinkben érintettek
-- Bodrogközi kistérség: Cigánd
-- Vásárosnaményi kistérség: Beregdaróc
- WSA kistérségekben érintettek
-- Baktalórántházai kistérség: Besenyőd
-- Nyírbátori kistérség: Encsencs
-- Szikszói kistérség: Hernádkércs, Kázsmárk
-- Hevesi kistérség: Heves
-- Ózdi kistérség: Ózd
- Heves város becsődölt, adósságrendezés alatt áll, mégis tudott nyerni
- térképen a telep programok (világoskék: hazai forrás, ciklámen: támop beadott, nem nyert, zöld: beadott, nyert)