2014. november 10., hétfő

Fűtésköltség csökkentés brikettált Erzsébet-utalvánnyal

Kiíró: Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt.
Benyújtási határidő: 2014. november 17.

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány egyetértésével az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. ismét brikettpályázatot hirdet az ország leghátrányosabb helyzetű kistérségeinek alap és/vagy középfokú oktatási intézményei számára. A pályázat keretében a felhasznált és érvénytelenített Erzsébet-utalványokból előállított brikett nyerhető meg, amellyel a hagyományos fűtőanyagok kiválthatóak, így a nyertes intézmények fűtési költségei jelentősen csökkennek.

Az Erzsébet-utalvány felhasználása után is szociális célokat szolgál: az érvénytelenített utalványokból készített brikettekkel olyan tanintézmények jutottak és jutnak fűtési támogatáshoz, ahol magas a hátrányos és a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek aránya. Az elmúlt években eddig 270 tonna brikettet nyert el 19 oktatási intézmény, amelyek az Erzsébet-program segítségével fűtésköltségük jelentős részét megtakaríthatták.

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány egyetértésével immár negyedik alkalommal hirdeti meg brikettpályázatát az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. az ország leghátrányosabb helyzetű kistérségeinek alap és/vagy középfokú oktatási intézményei számára. A jelen pályázati kiírás 100 tonnányi brikettel járul hozzá több oktatási intézmény téli fűtésköltségének csökkentéséhez.

A pályázattal kapcsolatos részletes információk megtalálhatók a http://www.erzsebetutalvany.hu honlapon a "Brikettpályázat” menüpontban.
A pályázatok elektronikus úton adhatók be, a jelentkezés határideje 2014. november 17.

A pályázattal kapcsolatos dokumentumok:
Pályázati kiírás
Pályázati adatlap

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése