2012. november 18., vasárnap

Pályázat a pályázatok eléréséért

A felhívás kikerült a honlapra is. Hátha van olyan, akit mi kevésbé érünk el, vagy csak más típusú tudásokkal. Szóval, ha lenne érdeklődő, bátorítsátok csak őket. Ilyen program keretében voltak kirándulni már Bodon is, Somos Atyához is szoktak menni, szerintem a Monori Zsoltink is hasonlóban volt résztvevő. Az információ meg az együttműködés ösztönzése nem veszik kárba.

Az Autonómia Alapítvány pályázatot hirdet települések önkormányzatai, roma nemzetiségi önkormányzatai, civil szervezetei számára, hogy hozzásegítse azokat roma integrációt szolgáló hazai és EU-s forrásokhoz, elsősorban humán fejlesztési területen. A programban egy hosszabb távú együttműködés keretében képzéseket, tanulmányutakat, kis helyi projektek támogatását, nagyobb léptékű projektek/pályázatok helyi előkészítését tervezik. Szolgáltatásaikat ingyenesen biztosítják olyan helyi együttműködések támogatására, amelyek a helyi önkormányzat és a civil szereplők aktív részvételére építenek a roma integrációs célok érdekében. A programba 2012. december 10-ig jelentkezhetnek az érdeklődők.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése