2012. november 19., hétfő

Pályázatok a Tempus Közalapítványnál

I. TANULÁSI KAPCSOLATOK
A Tanulási kapcsolat projektek célja a felnőttoktatással foglalkozó szervezetek európai szakmai kapcsolatainak megalapozása nemzetközi projektmunkán keresztül. A Tanulási kapcsolat projektek a részt vevő partnerek közös érdeklődésére alapozott, folyamatorientált együttműködések, melyek lehetővé teszik a felnőtt tanulók aktív részvételét is.

Elnyerhető támogatás
Az elnyerhető támogatás mértéke a pályázó által vállalt mobilitási tevékenységek számától függ:

Minimum 4 mobilitás: 10 000 euró
Minimum 8 mobilitás: 13 000 euró
Minimum 12 mobilitás: 16 000 euró
Minimum 24 mobilitás (ebből minimum 16 felnőtt tanuló): 22 000 euró
Egy mobilitás egy személy egy utazását jelenti.

Pályázati feltételek 2013-ban:
  1. Egy projektben legalább három különböző országból származó partnernek kell lennie, amelyek közül legalább egy EU-tagállamból származik.
  2. Magyarországon minden Grundtvig tanulási kapcsolat támogatásra pályázó szervezetnek egyszerre csak egy futó projektje lehet.
  3. A felsőoktatási intézmények különböző karainak lehet egy időben futó projektjük, azonban egy felsőoktatási intézmény futó projektjeinek száma nem haladhatja meg a 3-at.
  4. Ha egy pályázó mégis több pályázatot ad be, akkor nyilatkoznia kell arról, hogy melyiket vonja vissza. Amennyiben érvényes Grundtvig Tanulási kapcsolat támogatási szerződéssel rendelkező szervezet új pályázatot nyújt be, az automatikusan formai hibásnak minősül, kivéve, ha a pályázatot az éppen futó projekt lezárásának évében adják be.
A következő beadási határidő: 2013. február 21.

II. GRUNDTVIG MŰHELYEK
A Grundtvig műhelyek olyan nemzetközi kurzusok, melyek felnőttoktatással foglalkozó szakemberek továbbképzését teszik lehetővé. Az 5-10 napos műhelyek alkalmával 10-20 felnőttoktató a  felnőtt tanulók írás-, olvasás, valamint szövegértés készségeinek fejlesztése témáját dolgozza fel. 
A témán belül például a következőkre fókuszálhat a műhely:
  • gyakorlati tanítási készségek, technikák és módszertanok;
  • az oktatás tartalma és megvalósulásának módja;
  • felnőttek írás-, olvasás-tanításával foglalkozó intézmények / szervezetek irányítása;
  • felnőttek írás-, olvasás-tanításának rendszerszintű és szakpolitikával kapcsolatos szempontjai.
A pályázaton nyert támogatásból fedezhető költségek a következők:1. A szervezés költségei: 5 000 euró / műhely 
2. A külföldről érkező résztvevők nemzetközi utazási és magyarországi megélhetési költségei:
5 napra6 napra7 napra8 napra9 napra10 napra11 napra12 napra
700 euró / fő840 euró / fő980 euró / fő1 036 euró / fő1 092 euró / fő1 148 euró / fő1 204 euró/ fő1 260 euró / fő
 Utazási és megélhetési költségek maximum 20 külföldi résztvevőre igényelhetők. Az esetleges további résztvevők költségét más forrásból kell fedezni.
3. A résztvevők felkészítésének, felkészülésének költségei: maximum 200 euró / fő
 
A következő beadási határidő: 2013. február 21.

III. IDŐSKORÚ ÖNKÉNTES PROJEKTEK
A küldő és fogadó szervezetek együttműködésén alapuló projektek, melyek a nemzetközi önkéntességben rejlő tanulási lehetőségeket kínálják időskorú (50 év feletti) résztvevőknek.

A partnerek két év alatt 2-6 önkéntest küldhetnek egymáshoz 3-8 hetes időtartamra. Az időkorú önkéntesek olyan tevékenységet végeznek, ami a számukra tanulási lehetőséget, a fogadó szervezet (illetve a tágabb közösség) számára pedig nem anyagi természetű hasznot jelent. A partnerek a projekt során egy hosszabb távú, időskorú önkéntesek cseréjén alapuló együttműködés alapjait is lefektethetik.  
 
A támogatás a következő elemekből áll:
  1. A mobilitás (önkéntesként külföldön töltött időszak) megszervezésének költségei
  2. Nemzetközi utazás költségei
  3. Megélhetési költségek (fogadott önkénteseknek)
  4. Önkéntes fogadásának költségei
  5. Speciális igények miatt felmerülő költségek 
Az igényelhető költségek magyarországi pályázók esetében a következőképpen alakulnak:

1. A mobilitás (önkéntesként külföldön töltött időszak) megszervezésének költségei, önkéntes küldésének költségei: 600 euró / kiküldött önkéntes (fix összeg, átalánytámogatás)
2. Nemzetközi utazás költségei: tényleges költség alapján igényelhető támogatás
3. Megélhetési költségek (fogadott önkénteseknek): három hétre 1529 euró + minden további hétre hetenként 157 euró
4. Önkéntes fogadásának költségei: 390 euró / fogadott önkéntes (fix összeg, átalánytámogatás)
5. Speciális igények miatt felmerülő költségek: tényleges költség alapján igényelhető támogatás

Pályázati határidő: 2013. március 28.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése