2013. november 11., hétfő

Pályázati Hírlevél 46. hét



Pályázat civil szervezetek működésének és szakmai programjának támogatására 
A Nemzeti Együttműködési Alap pályázatot hirdet civil szervezetek működésének és szakmai programjának támogatására. A NEA pályázatok könnyen és egyszerűen elérhető forrást biztosítanak a kicsi civil szervezeteknek. A támogatáshoz évente átlagosan 6000 civil szervezet jut hozzá, és az idei évben előnyben részesítik az eddig nem pályázó szervezeteket!
A pályázatok elkészítésében minden civil szervezetnek van lehetősége a működési területén lévő Civil Információs ponttól segítséget kérnie, érdemes megpróbálni!

Pályázat civil szervezeteknek ingyenes irodahasználatra
A Ecocenter Közhasznú Alapítvány 1-10 fős civil szervezetek számára biztosítana lehetőséget ingyenes irodahasználatra teljes felszereltséggel budapesti, balatonfüredi és hatvani telephelyein. A nyertes szervezetek az alapítvány által működtetett és felújított irodákba költözhetnek be. 


Nemzetközi pályázat munkahelyteremtésre irányuló ötletek versenyeztetésére
Az Európai Bizottság 2014-ben is megrendezi szociális innovációs versenyét, amelyre most pályázatot hirdetett "The Job Challenge" címmel. Azokat a szociális innovációs ötleteket keresik, melyek ténylegesen hozzájárulnak a munkanélküliek visszavezetésére a munkaerő piacra vagy új/alternatív típusú munkavégzési formákat tartalmaznak.Magánszemélyek, vállalkozások, civil szervezetek, informális csoportok jelentkezését várják az EU területéről. A pályázat összdíjazása 20.000 euró. 


Tanulmányi ösztöndíjprogramok hátrányos helyzetű diákoknak
A hátrányos helyzetű diákok számára jelenleg is több ösztöndíjprogram érhető el:
Arany János Tanulói Program: A program a hátrányos helyzetű diákok közép- és szakközépiskolai tanulmányait, kollégiumi ellátását támogatja. A jelentkezők háromféle ösztöndíjból választhatnak.
- A Snétberger Zenei Tehetség Központ tanulmányi ösztöndíjprogramot hirdet hátrányos helyzetű, zeneileg tehetséges, roma fiatalok számára.12-18 év közötti, zeneileg tehetséges, de hátrányos helyzetű, társadalmi kirekesztettségben és szegénységben élő, elsősorban roma gyerekek, akik zenei képességeikre építve képzelik el a jövőjüket. A zenei ösztöndíjprogramról bővebben itt olvashatsz >>>
- A Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítványa pályázatot hirdet látássérült diákok számára a tanulmányaik végzésével összefüggő eszközök és segédeszközök beszerzésének, egyéb az iskolai tanulmányokhoz kapcsolódó kiadások támogatása. A látássérült tanulók támogatásáról bővebben itt olvashatsz >>>
Nemzetközi tanulmányi ösztöndíj: Az UWC Magyarországi Egyesülete a dán Velux alapítvány támogatásával két ösztöndíjat hirdet meg nemzetközi érettségit adó külföldi iskolákba állami gondozott, leghátrányosabb helyzetű (LHH) kistérségben lakó illetve roma/cigány származású diákok számára, kétéves időtartamra. Az ösztöndíj a diákok teljes költségét fedezi a kétéves időszakra. 


Ingyenes kirándulási lehetőség hátrányos helyzetű közösségeknek
Az Őszinte Mosoly Közhasznú Alapítvány ingyenes kirándulási lehetőséget biztosítana Bugaszegre hátrányos helyzetű csoportoknak. A pályázat keretében az utazási költségek támogatásán túl a teljes napra ellátást és programokat kínál az alapítvány. Az ingyenes kirándulási lehetőségről bővebben itt olvashatsz >>>

Rajzpályázatok gyermekeknek
Az óvodás és iskolás gyermekek számára érdekes rajzpályázatokat gyűjtöttünk össze. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése