2014. szeptember 8., hétfő

Pályázati Hírlevél 37. Hét



Kinder+SPORT program általános iskolásoknak
Kinder + SPORTA Kinder + SPORT programra bármelyik magyarországi, nem sport tagozatos általános iskola jelentkezhet. A Kinder + SPORT bajnokság első négy-négy helyezett csapata (4 kis taglétszámú és 4 nagy taglétszámú iskola) felszerelheti tornatermét az általa kiválasztott sportszerekkel és eszközökkel, vagy segítséget kaphat egy iskolai sportesemény megrendezéséhez, illetve – külön megállapodás alapján – hozzájárulást kaphat a tornaterme felújításához mindösszesen az alábbi értékben: 
Első helyezettek: 1 200 000  forint értékben Második helyezettek: 800 000 forint értékben
Harmadik és negyedik helyezettek: 500 000 forint értékben
Tovább a pályázatra

Norvég Civil Alap: Közepes- és kisprojektek 2014 ősz
eea grants - norway grantsA Norvég Civil Támogatási Alap harmadik (és ebben a periódusban egyben utolsó) pályázati felhívását tette közzé civil szervezetek támogatására. Ahogy eddig is, a kiírás célja hogy „segítse a magyarországi civil társadalom fejlődését, valamint erősítse részvételét a társadalmi igazságosság, a demokrácia és a fenntartható fejlődés alakításában”.
A korábbi felhívásokhoz hasonlóan ismét 7 témakörben nyújthatnak be pályázatot a felhívásban szereplő feltételeknek megfelelő civil szervezetek: (1) emberi jogok és demokrácia, (2) női jogok és esélyegyenlőség, (3) szervezet- és közösségfejlesztés, (4) ifjúsági- és gyermekügyek, (5) környezetvédelem és fenntartható fejlődés, (6) jóléti szolgáltatások, (7) társadalmilag sérülékeny csoportok megerősítése. Ezúttal is közepes (legfeljebb 50 000 euró támogatási összeg) és kisprojekt (legfeljebb 15 000 euró) kategóriában lehet támogatásért folyamodni.
Tovább a pályázatra

Széchenyi 2020Önkormányzatok és intézményeik épületenergetikai fejlesztése megújuló energiaforrás hasznosításával kombinálva a konvergencia régiókban
A pályázati felhívás keretében csak energiahatékonyság fokozását valamely megújuló energiaforrás felhasználásával kombináló projektet lehet benyújtani önkormányzatoknak illetve azok költségvetési szerveinek. Az elnyerhető támogatás 30-150 millió Ft. Tovább a pályázatra


TANDEM csereprogram
Dialogue for Change (Párbeszéd a változásért) címmel új TANDEM program indul, amelynek keretében 12 ukrajnai projektkoordinátor és 12 másik, az Európai Unió egyik tagországából származó projektkoordinátor ismerkedhet meg egy partnerszervezet munkájával. A csereprogramhoz olyan független kulturális és civil szervezetek jelentkezését várják, amelyek a művészetek, a kultúra, a közösségépítés, a nem formális oktatás területén dolgoznak. A program része egy négynapos partnerségi fórum 2014 novemberében Lvivben (Ukrajna), egy négynapos programkezdő találkozó 2015 februárjában Berlinben (Németország), a tíznapos látogatások a partnerszervezeteknél, egy háromnapos közbenső találkozó 2015 júniusában és egy háromnapos programzáró találkozó Ukrajnában 2015 novemberében.
Jelentkezési határidő: 2014. szeptember 15. Tovább a kiírásra

Mosolygó fogacskák pályázat-Fogápolási kezdőcsomag általános iskoláknak
Ajándékcsomag

A dm drogerie markt idén első alkalommal hirdeti meg a „mosolygó fogacskák” pályázatot, amelynek célja, hogy szakemberek segítségével, edukációs jelleggel felhívja a nyilvánosság, főleg a szülők és a pedagógusok figyelmét arra, hogy a helyes fogápolás már az első tejfogak előbújásától kezdve kiemelten fontos.
Tovább a pályázatra




Pályázat rendszeres táncházi programok támogatására
A Nemzeti Kulturális Alap Közművelődési és Népművészet Kollégiuma pályázatot hirdetett rendszeresen működő, olyan táncházi programok támogatására, amelyek a megvalósítási időszakon belül legkevesebb 6 alkalommal, illetve heti-havi rendszerességgel kerülnek megrendezésre. 
Tovább a pályázatra

Civil szervezetek infrastruktúra támogatása 
A pályázat keretében civil szervezetek jelezhetik igényüket befogadó szervezetek időlegesen rendelkezésre álló szabad infrastrukturális erőforrásainak igénybevételére.
Tovább a pályázatra



Tanulmányi ösztöndíjprogramok 

Szent Imre-ösztöndíj 2014
A Katolikus Központi Alapítvány pályázatot hirdet a Szent Imre ösztöndíj elnyerésére. Pályázhat minden 9-15. osztályos középiskolás, vagy felsőoktatási intézményben nappali tagozaton, első diplomás képzésben részt vevő, magyarországi tanintézményben tanuló katolikus fiatal. A pályázatok elbírálása elsősorban a tanulmányi eredmény, az egy főre jutó jövedelem, a testvérek, eltartottak száma, a hitoktatásban és a közösségi életben való részvétel alapján történik.
Tovább a pályázatra

Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíj
A települési önkormányzatokon keresztül igényelhető ösztöndíjakat a felsőoktatásban résztvevő, illetve tanulmányaikat most kezdő hátrányos helyzetű fiatalok vehetik igénybe.
Tovább a pályázatra

Snétberger Zenei Tehetség Központ
Tanulmányi ösztöndíjprogramot hirdet hátrányos helyzetű, zeneileg tehetséges, roma fiatalok számára.   12-18 év közötti, zeneileg tehetséges, de hátrányos helyzetű, társadalmi kirekesztettségben és szegénységben élő, elsősorban roma gyerekek, akik zenei képességeikre építve képzelik el a jövőjüket.
Tovább a pályázatra

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése