2014. január 6., hétfő

Nemzeti Tehetség Program pályázatok

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő meghirdette a Nemzeti Tehetség Program legfrissebb, 2014.évi pályázatait. A meghirdetett pályázatokra általában a köznevelésben és felsőoktatásban, valamint a tehetséggondozásban részt vevők széles köre nyújthat be támogatási igényt, többek között: köznevelési intézmények, felsőoktatási intézmények, illetve azok karai, egyesületek, alapítványok, közalapítványok, Tehetségsegítő Tanácsok. A 2011. évi és a 2012. évi 1,720 milliárd forint pályázati keretösszegekből mindösszesen 1 678 pályázat részesült támogatásban.

A pályázatok beadási határideje: 2014. január 23.

Pályázat kisiskolák tehetségsegítő programjának támogatása céljából – NTP-KKT-A-13 - A pályázat keretében kisiskolák pályázhatnak 500 ezer – 1 millió forintra
tehetséggondozási projektek megvalósítására.

Pályázat hat és nyolc évfolyamos középiskolák tehetségsegítő programjának támogatására – NTP-KKT-B-13 - A pályázat keretében hat és nyolc évfolyamos
középiskolák pályázhatnak 300-500 ezer forintra tehetséggondozási projektek megvalósítására.

Pályázat egyéni fejlesztő programok kidolgozásának és megvalósításának támogatására – NTP-EFP-13 - A pályázat keretében hazai köznevelési intézmények és civil
szervezetek pályázhatnak 300-500 ezer forintra egyéni fejlesztő programok kidolgozásának és megvalósításának támogatására.

NTP-RTP-13 - A pályázat keretében (köznevelési) intézmények és civil szervezetek pályázhatnak 500 ezer – 1 millió forintra roma és szociokulturálisan hátrányos helyzetű
fiatalok tehetségfejlesztésének, a mentorálást végző pedagógusok továbbképzésének és különböző szervezetek együttműködésének támogatása érdekében.

Pályázat fogyatékkal élő tanulók részére tehetségsegítő programok és szakemberek támogatására – NTP-FTP-13 - A pályázat keretében (köznevelési) intézmények és civil
szervezetek pályázhatnak 3-500 ezer forintra fogyatékkal élő tanulók, integráló környezetben megvalósuló tehetségsegítő programjainak megvalósulását,
tehetségsegítő szolgáltatásokhoz történő hozzáférésének és a fogyatékkal élő fiatalokat fejlesztő szakemberek tehetségsegítővé válásának támogatása érdekében.

13 - A pályázat keretében (köznevelési) intézmények és civil szervezetek pályázhatnak 3-500 ezer forintra hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok
tehetségsegítő szolgáltatásokhoz való hozzáférésének és tehetségsegítő szakemberek képzésének támogatása érdekében.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése